Kirándulás Budapestre
iskmonok 2008.10.01. 20:38
Egy pályázaton nyert iskolánk a budapesti kiránduláshoz 30.000 Ft-ot,ennek köszönhetően május elején meglátogattuk a fővárost.
2008.05.09 Kiránduláűs az iskolából Budapestre
Élménybeszámoló:
Reggel az iskola előtt gyülekezett kis csapatunk. Már nagyon izgatottak voltunk, hiszen voltak a
csoportból jónéhányan, akik még sohasem jártak Budapesten. Fél 8 kor indultunk a busszal,
miután mindenki elhelyezkedett és senki sem hiányzott. Iskolatársaink irigykedve, de mégis
örömmel integettek nekünk. Az emeletes buszon kényelmesen elfért mindenki, és jókedvűen telt
az út Budapestig. Közben azért tartottunk pihenőt is, hiszen egyébként hosszú lett volna az út.
11 órára értünk az Állatkerthez, ahol csodálatos illatvilággal ismerkedtünk meg. Mivel vidékiek
vagyunk, ismerjük az istállószagot, de amit itt tapasztaltunk még ezen is túltett.
A kicsit orrfacsaró belépő után kisebb csoportokra oszlottunk, s így láttunk neki az Állatkert
feltérképezéséhez. Mindenki kíváncsi volt az afrikai állatokra, de a tananyagokhoz kapcsolódó
kiállítási házak is nagyon tetszettek.
Voltak, akik részt vettek az aznapi Madarak és Fák napi programokon, ahol értékes ajándékokat
kaptak a tesztfeladatok megoldása után. A Trópusi ház aratta a legnagyobb sikert! Mindenki a
vízesésnél akart fényképet készíteni és a krokodilok is nagy érdeklődésnek örülhettek. Itt nagyon
meleg volt, szinte fullasztó a kinti hőmérséklethez képest. Mindenki itt töltötte a legtöbb időt,
hiszen számos olyan növényt és állatot láthattuk, amit az eredeti élőhelyén sem biztos, hogy ilyen
módon megtekinthettünk volna. A piros színű madarak érdekes színfoltjai voltak a
madaraknak,de a zebracsíkos divat miatt a zebrák is sok vakukattanást hallottak.
A 3 órás séta után a főbejáratnál pihent meg mindenki, itt volt idő egy kis ajándék vásárlására is.
Innen indultunk a Szépművészeti Múzeumhoz, ahol az Egyiptomi és az Antik Gyűjteményt
tekintettük meg. Nagyon tetszett mindenkinek, hogy amit a történelem órákon és a
művészettörténeti előadásokon hallottunk, azt most élőben is láthattuk.
A kiállítások megtekintése után a Hősök terére sétáltunk, ahol megtekintettük történelmünk
kiemelkedő alakjainak szobrait.
Miután a péntek délutáni csúcsforgalmat fogtuk ki az Andrássy úton, sajnos a Citadellára már
nem jutottunk fel. Így is későn értünk haza, hiszen araszolva haladtunk a fővárosból kifelé.
Mindenki örült annak, hogy nagyon jó időt sikerült kifognunk és hogy ilyen tartalmasan töltöttük a
napunkat. Visszafelé a buszon már kicsit fáradtak voltunk,és már nagyon vártak bennünket .
Reméljük legközelebb is sikerül eljutnunk a településünkről ilyen messzire, és még jobban
fogjuk érezni magunkat.
További képek a Képtárban!
|